MIKOR ÁTÖLELLEK

Mikor átölellek,
Mintha megállna az élet,
/A/ régi vágy erőre kap,
S tombol a szeretet.

Lehiggad az érzés,
Ami eddig csapongva szállt,
A sorsom Hozzád vezetett,
S ott vezényelt megálljt.

Nem repül a madár,
A nyárfa nem zizeg,
A pillangó sem szálldos,
A csend már miénk lett.

Szívünk zakatolva dobog,
S a lelkünk megnyugodott,
A csókod a számon ég,
És új reményt adott.

Mikor átölellek,
És fejed vállamra hajtod,
Hajad illatát érzem,
És cirógatom arcod.

Ha szemedbe nézek,
Lelked képét látom benne,
Ajkad e tükörnél,
Szebbet nem is beszélhetne.

Ha füledbe súgom a szót,
Amely varázslatos,
Megremeg a tested,
És Te gyorsan visszasúgod.

Sokszor megnevettetlek,
És hallgatom kacajod,
De ha örömkönnyekre vágysz,
Bátran hullajthatod.

Mikor átölellek,
Érzem minden megváltozott,
Két karodnak szorítása,
Örömöket hozott.

A keresetlen szavak,
Őszinték és igazak,
A gondolatunkban már,
Nincs helye a magánynak.

Hogyha mellettem pihensz,
Vigyázom álmaid,
Őrzöm önfeledten,
Álomország titkait.

Lesem ébredésed,
Ahogy szemeiddel nézel,
Mosolygós arcodat,
Amellyel mindig megigézel.

Mikor átölellek,
Tudom, új élet kezdődik,
Ami abbamaradt egykor,
Az most folytatódik.

Az évek vissza nem térnek,
Lassan de elmúltak,
Ám sokkal szebbek lesznek azok,
Amik hátravannak.

Békés öregségben,
Éljük majd napjainkat,
Esténként arról beszélünk,
Hogy mit hoz a holnap.

Hétköznapok sosem jönnek,
Csak ünnepek vannak,
Megtaláltuk egymást,
S örülünk a boldogságnak.

Makó, 2004. 04. 14.