A TAVASZ

Haldoklik a tél már, a hideg is múlik,
Jelzi a hóvirág, tavasz közeledik.
A télikabátok lassan lekerülnek,
Vidámabbak leszünk s jobbak a kedélyek.

Tüzesen szórja ránk a sugarát a Nap,
A megdermedt földnek éltető erőt ad.
Megduzzadt rügyekkel ébred a természet,
Virágba borul s pompázik a kikelet.

/A/ gyöngyvirág kelyhei szinte csalogatnak,
Szemünk gyönyörködik, s ők csak bólogatnak
Illatuk varázsa elbűvöl bennünket,
A megjelenésük olyan, mint egy ünnep.

A zöldellő fűben kék ibolya virít,
Szerényen elbújva rejti el szépségit.
Az aranyeső bokra sárgán virágzik,
S messziről láthatjuk színpompás ágait.

Rikítóan fehér a barack és körte,
Döngicsélve rajta a dongók serege.
Porozzák és oltják szorgosan szirmait,
Virágport kutatva mézet gyűjtenek itt.

A meggy és cseresznye, mind erőre kapnak,
/A/ szilva és almafák le nem maradhatnak.
Éjszakánkként a tél még vissza- kacsintgat,

Ilyenkor a rügyek sokszor meg is fagynak.

A tél és tavasz két régi ellenség,
Harcot vívnak ketten s megküzdenek mindig.
A magas hegyekben olvad a tél hava,
A folyóknak ez lesz vészes árhulláma.

A Maros és Tisza hömpölyögve száguld,
Medrüket elhagyva rombol pusztításuk.
A virágzó fák s az erdők vízben állnak,
Menekülni kell most embernek és vadnak.

/A/ zabolátlan folyók mikor megnyugszanak,
Vesztes lesz a tél, és emlék marad csak.
Nárcisz, jácint, tulipán és sok más virág
A színek összhangját képben alkotják.

A sokszínű határ madárzajtól hangos,
Rigó, cinke, veréb ágról-ágra szálldos.
Búgó vadgalambok fészket raknak csendben,
Tojásokon ülnek s várják, hogy kikeljen.

Visszatér a gólya, megjönnek a fecskék,
A békák brekegve a vesztüket érzék.
A vadlibák, darvak észak felé mennek,
Vándorolnak délről, hűvöset keresnek.

Kakukkol a kakukk s röpköd türelmesen,
Fészket nem rak soha, azért van ő lesen.
Várja az alkalmat s tojik más fészkébe,
Fiókái nőnek mindig idegenbe’.

Kopog a fakopáncs a fáknak doktora,
A férgeket írtja, csőrével kutatja.
A fácán és fogoly búvóhelyet keres,
Gabona táblákban készítnek fészket.

Őzek és nyulak biztonságban vannak,
Tilos a vadászat s nyugton szaporodnak.
Vuk és ravasz népe üregeket vájnak,
Az utódaiknak jó helyet csinálnak.

A szántóföldeken megindul az élet,
Traktorok ekéi hasítják a földet.
Vetnek, ugarolnak, dolgoznak serényen,
Az ember kezében a kapa nem pihen.

A zord tél után most a tavasz lett az úr,
A gyümölcsös és erdő kivirul.
Madárfüttytől s énektől vidám a róna,
Fülemben cseng ilyenkor az öröm óda.

Makó, 2004. 04. 04.