HÁZI MÚZEUM

Házi Múzeum, hol élek,
Velem vannak az emlékek.
Őseim kedvenc tárgyai,
Sorakoznak sorban ott mind.

Dísztányérok, vázák, nippek,
Cserépkannák, szilkék, képek.
Egymás mellett kiállítva,
Tatám, mamám hagyatéka.

Szüleim mit reám hagytak,
Gobelinek apámtól varrva.
Az alakoknak arcmása.
Anyámnak volt a munkája..

Híres festő alkotása,
Ő-, Almási Gyula Béla.
Anyám, és apám portréját.
Ajándékként nekünk adá.

Múlt és jelen a házunkban,
Öt generáció nálam.
A képekről reám néznek,
Szeretetet felidéznek.

Barátaink-, kik elmentek,
A temetőben pihennek.
Mégis ott vannak, énvelem.
Mosolyogva visszanéznek.

Etuka, Imre, alakja,
Szép időknek régi mása.
Sosem lesznek elfeledve,
Hozzánk tartoztak, míg éltek.

Könyveimnek sokasága,
Könyvtárt képez magán házba’.
Köztük írásaim sorban,
Mit kiadtak a nyomdákban.

Külön kottáimnak tára,
Rendezve, elraktározva.
Bennük a szerzeményeim,
Miket írtam-, emlékeim.

Zongorám és harmonikám,
Állnak a sarokban némán.
Néha felcsendülnek rajtuk,
Kedvenc dalaimnak hangjuk.

A hosszú idő, mi elmúlt,
Életemben az már a múlt.
Ahhoz mindig ragaszkodom,
Olyanok, mint egy szép álom.

Velük élni, velük lakni,
Azokra rá mosolyogni.
Természetes nekem ez mind,
Hiszen ők a kedvenceim.

Brúnó volt hűséges kutyám,
Fényképéről ő vigyáz rám.
Elbeszélést, verset írtam,
Emlékének úgy adóztam.

Házunk előtt egy kis liget,
Udvaromban virágoskert.
Télen, nyáron nekem nyílnak,
Künn és benn is virágoznak.

Ez volna a környezetem,
Itt születtem és itt élek.
Egyszer itt kell hagyni mindent,
Nem lesz, ki gondozza őket.

Hazajövök senki sem vár,
Csupán Nyérvi, öreg macskám.
Ketten lakjuk be a házat,
S születnek még bennem vágyak!

Makó, 2020-07-04