2015

AZ EMLÉK HOZZÁD VISSZATÉR Az emlék hozzád visszatér,A szív dobog, és csak remél.Múlik az idő, s elrohan,Várok egy percre boldogan. Várok, várok, várok régen,Gondolatom meg áll, – féken.A szilaj csikó, is futna,Messzire el a távolba. Ott keresne szabadságot,Örömöket, s nem rabságot.Az élet néha megtréfál,S a zeném hangja tovaszáll. Elér hozzád, – azt kitudja,Nincsen annak megmondója?Dallamokban … Olvass tovább

A SZÍNÉSZ(Tóth Tibor estjének emlékére)! Ember ő is, de mégis más,Megszállott, különc és csodás.Alkot, formál, és színre visz,Sír, zokog, vagy tréfálkozik. Mit megálmodtak az írók,Szebbé tesz sok epizódot.Mindenkinek érthetővé,Előadja, megteremté. Átéli, mi gondolat volt,Vagy elénk tárja a valót.Ahány szerep, annyi arccal,Jelenik meg sokszor daccal. Ha kell, harsog, suttog, néma,Mintha nem egy ember volna.Cselszövő, koldus, hős, … Olvass tovább

FOGYNAK MÁR A NAPOK Az idő kereke forog,S egyre fogynak már a napok.Bár nem érzed még, de tudod,Születtél, és meg kell halnod. Van még idő helyrehozni,A hibákat javítani,Szembenézni a valóval,Sokszor cudar hazug szóval. Múltadat, ha felidézed,Életedet rendezheted.Amit nem tettél meg soha,Annak ideje most volna. Ne halogasd azt holnapra,Lesz-e holnap, azt ki tudja?(A) jövő kiszámíthatatlan,A határa … Olvass tovább

HAZUDNAK, VAGY FÜLLENTENEK! Hazudnak, vagy füllentenek,A bajbajutott emberek.Gyermekcsínyekkel kezdődik,Felnőtt korban folytatódik. Politikusnak ez sikk már,Sokszor nincs is nekik határ.Arcátlanul megvádolják,Egymást, mikor rágalmazzák. Pedig tudják, hogy nem igaz,Bemocskolják a társukat.Gátlásukat levetkőzik,A leleplezést nem tűrik. Büszkeségük nem engedi,A valótlant elemezni.Emelt fővel csak azt mondják,Mit hazudtak, azt állítják. Hazugság okosnak való,Ilyen ember lehet csaló.A butának ez kész bukás,Elfeledi … Olvass tovább

ÁLLTAM! Álltam, szememben méla bú,S lelkemben dúlt a háború.Agyam zakatolt lüktetve,Mint egy mozdony erőlködve. Gondom nyoma arcomon ült,S értelmem lassan felderült.A csend fojtogatott, kínzott,Korom száma megátkozott. Az idő rohan, s visszanéz,Tovaszáll, majd rám tekint még.Nem ígér, de ígérhetne,Szép szavakkal kecsegtetve. Ami volt, már régen a múlt,Haldokló jövőm, beborult.Mennydörög az ég, villámlik,Lecsap, rombol, és szikrázik. Az … Olvass tovább

AZ ÉJNEK CSENDJE Ránk borult az éjnek csendje,A vaksötétség betakart,Két karomban tartottalak,S meghitt volt ott a pillanat. Gondolatunk kalandozott,Az emlék lánca megfeszült,Régmúlt idők megjelentek,Látnokokként emlékeztünk. Csend lett úrrá, nem beszéltünk,Pedig vége nem lett volna,A mondandónk még megrekedt,Vártunk nyílt, őszinte szókra. Ajkunk száraz, cserepes volt,Édes csókokra szomjazott,Ölelésünk szorosabb lett,A vágy felettünk kavargott. A tűz hevesebben izzott,Amely … Olvass tovább

LETARGIA ÁRNYA Már, lassulnak a lépteim,Az idő lassan tovaszáll,Elfogynak a nyári fények,Beborul egyszer a határ. Ifjúságom elhagyott rég,De emléke fel-fellobban,Nem látom a jövő képét,Pedig ott van gondolatban. Átéltem egykor sok szépet,Mi megfakult, szertefoszlott,Hová lett mit úgy szerettem,Titkon lopott boldogságot? Változik a világ képe,Benne helyem nem találom,Nap a Hold a csillagfénye,Olyan, mint egy tűnő álom. Tervezésre … Olvass tovább