Bozsogi Attila

AZ ERDEI HANGULAT Fogom kezed, te az enyém,Kószálunk az erdő mélyén.Maros-partjánál megállunk,S a nagy vízre rábámulunk. Felette egy sirály vinnyog,Vízbe bukva szép halat fog.Zsákmányával repül tova,S eltűnik a magasságba’. Tovább megyünk andalogva,Öreg fűzfáknak árnyába.Lábunk alatt az avarban,Szárazág reccsen hangosan. Megrebbenünk a zajától,Az erdei hangfoszlánytól.Mókus ugrál a lombokban,S vígan játszadozik ottan. Kakukk hangja szól távolból,Párját hívja, … Olvass tovább

ALKONYATTÓL- ALKONYATIG A Nap este nyugodni tér,Korongja a zenithez ér.Vörös fénye, fénylőn ragyog,S az ereje már megkopott. Visszaint még utoljára,Majd lebukik a határba.Alkonyodik, szürkület jő’,A Hold csendben bújik elő. Az esthajnal csillagképe,Megjelenik tündökölve.Több milliárd társa neki,A példáját hőn követi. A Galaxis látható lesz,Elkápráztat lent, bennünket.Göncölszekér útnak indul,Kaszáscsillag is meglódul. A Fiastyúk némán baktat,Fent az égen … Olvass tovább

ALKONYBORUL A SZÍVEMRE! Alkonyborul a szívemre,S visszatekintek merengve.Nézek a nagy messzeségbe,Vagy a távoli jövőbe. Az időnek távlatában,Élményeim birtokában,Eszembe jut, mit megéltem,S napjaimmal összevetem. Rögös úton jártam sokat,Koptattam a flaszterokat.Sok állomáson megálltam,Régemlékét ott találtam. Ám az emlékek megkopnak,És idővel megfakulnak,De az összkép még bennem él,Meg is marad, s jövőt ígér. Bízom az eljövendőben,Reménykeltő esztendőkben.Szemem közben egyre … Olvass tovább

A FÉLELEM Érzés talán a sok közül,Rettegés a szívünk körül.Reszket bensőnk, remegéssel,Félelemnek érzelmével. Gyermekkorban a sötéttől,Felnőttként, – nehéz élettől.Átjár minden porcikánkon,Az elrabolt nyugalmunkon. Iskolában a tanártól,Az intőtől, és rovótól.Évvégén a megbukástól,S ezzel járó bosszúságtól. A felvételi vizsgától,És az elutasítástól.Tortúrától, s mi velejár,És attól, mit hoz majd a nyár. Féltékenység állapota,Bizalmatlanságnak foka.Szerelmünk elvesztésétől,Borzongunk a rémülettől. Félünk … Olvass tovább

ÉJSZAKAI ÁLOM! Az éj kegyes álmokat nyújt,Zörget nálad egy kiskaput.Rajta, besétálok hozzád,S rám talál ott az igaz vágy. Elröpít a boldogságba,Vagy talán a mennyországba.S együtt álmodozunk ketten,Az igazi édenkertben. Álomország csodái közt,Suhanunk a tenger fölött.Kincses szigetnél megállunk,Bejáratnál elmélázunk. Feltűnik a messzeségben,Ami ébren nincs a képben.Sétálunk a gyepszőnyegen,A harmatos vízcseppeken. Mintha levegőben járnánk,Karjaink közt csókra várnánk.Úgy … Olvass tovább

A BIZALMATLAN Életét úgy éli csendben,Bizalmatlan mindenkiben.Nem bízik az emberekben,Természete, neki ilyen. A jót néha kiforgatja,Ettől jobb lesz az ő napja.Később talán meg is bánja,De ezt, soha ki nem mondja. Az évei így telnek el,Szerencsétlen, ötletekkel.Nem enged az igazából,Konok, makacs valójából. Lelke jó, de van hibája,Ám, ezt soha be nem látja.A tévedés ismeretlen,Szótárában jelöletlen. Kedves, … Olvass tovább

GYŰLÖLÖM A SZEGÉNYSÉGET! Gyűlölöm a szegénységet,Nyomorba dönt embereket.Szertefoszlanak az álmok,Csődbe mennek boldogságok. Mind egyformának születtünk,Csecsemőként még nevettünk.Nem tudjuk, hogy mi vár reánk,Mit nyújt nekünk édes hazánk? Gyermekkorban már érezzük,Különbséget megszenvedjük.A ruhánkon is meglátszik,Hogy ott valami hibázik. Az uzsonnák sem egyformák,Néhánynak még jut libamáj.Félrehúzódik a szegény,Eszik vagy nem, – hiú remény. Korgógyomrú gyerekeknek,A tudomány is nehezebb.Mégis … Olvass tovább

MÉRT NEM CSENG A TELEFONOM? Mért nem cseng a telefonom,Miért hallgat, hisz úgy várom?Számom tudja, mégsem berreg,Bennem gondolatot gerjeszt. Végre cseng egy pillanatra,Majd elhallgat, zengő szava.Elfelejtette a számom,Jut eszembe gondolatom? Ki hívhatott, észre vette,Rossz gombra tévedt a keze.Ezért gyorsan kikapcsolta,Engem rútul, jól becsapva. Ülök, s nézem, szuggerálom,De csődöt mond tudományom.Várok epekedve nézve,Talán megenyhül a szíve. … Olvass tovább

HANGULAT KÉPEKBEN! Az éjszakák csendesek már,A tücsök sem hegedül rég,A hangszerét sutba vágta,S elpihen a nyári emlék. A virágok szomorúak,Krizantémok bólogatnak,Búcsút intenek a nyárnak,Majd megfagyva lehullanak. Ősz van újra, szép csendes ősz,Temeti az emlékeket,Boldog órát, csodás percet,Mit a tavasz, s nyár jelentett. A kedélyek megváltoznak,S a hangulat is alábbhagy,A nevetés ajkunkra fagy,S erőltetett mosoly az … Olvass tovább

KÖD BORUL A TÁJRA Köd borul a tájra,Ülök egymagamban,Nézem az ablakból,Méla hangulatban. Vénasszonyok nyara,Tréfát űz most velünk,Fázunk, dideregve,Hidegtől szenvedünk. Hangulatunk meghal,Nincsen madárdal sem,Az öreg Nap nem kél,Ki tudja, hol pihen? Nedves, sáros földön,Emberek dolgoznak,Őszi fokhagymának,Helyet biztosítnak. Serényen dugdossák,Mélyen le a földbe,Kezük elgémberűl,Kinn a zord időbe’. Nehéz az élete,A paraszt embernek,A megélhetésért,Nagyon megszenvednek. Apáról, fiúraÍgy száll … Olvass tovább