Bozsogi Attila

FÉNYLŐ CSILLAG Megjelent egy fénylő csillag,Odafenn a magas égen.Elvakított ragyogása,Amíg élek emlékezem. Jöttél, vagy és elmész tovább,Egy nap, elnyel a távolság.Megreked itt a gondolat,S az agy zakatolva megáll. Nem tudja, hogy mihez kezdjen,Töprengjen csak türelmesen?Vagy félreálljon szép csendben,/A/ dobogó szív hadd remegjen? Ez talán az élet rendje,Találkozásnak a csődje?Miért van ez így rendelve,Várok egyre feleletre? … Olvass tovább

A FESTŐ /Faragó Imrének/ Festményeid előtt állok,Kutatom a varázslatot.Ki voltál, és honnan jöttél,Ecsetedhez, hogy érkeztél? Paletta volt játszótársad,S ez lett később erős várad?Gyermekként már gondoltál rá,/Hogy/ tehetséged az ég adá? Tudtad, akkor mi van benned,Képek övezték a lelked?Ki nyitotta fel a szemed,Volt, ki vezette a kezed? A tudásra hol találtál,Művészethez erőt kaptál?Példaképed volt egykoron,Vagy fantáziád … Olvass tovább

ELBOCSÁTÓ ÜZENETEM Legjobb rendező az élet,Egyszer ad, majd elvesz végleg.Megy mindenki maga útján,Vándorolva, – talán furán. Az emlékek tovább élnek,Amik voltak régen, szépek.Feledésbe nem merülnek,Nem tudhatjuk, – kivel, s mi lesz? A távolság, mint egy felhő,Eltakar, majd megnyílik ő.Újév köszönt, majd rendesen,S elmélázunk szép csendesen. /A/ virágok mik nekünk nyíltak,Egymás után elhervadnak./A/ fák levelei lehullnak,Múltunkra … Olvass tovább

ÉRZÉS ÉS ÉRZELEM Az emlékek lánca,Van úgy, hogy elszakad,Megszűnik egy álom,S helyén egy űr marad. A megfeszített húr,Könnyen elszakadhat,Tovatűnő érzés,Fájó emlék marad. A szegényt a gazdag,Csak ritkán segíti,Akinek vanja van,Féltve óvja, s őrzi. A múltnak emléke,Jelent emlékezést,A jövőnek képe,Vágyak igézését. A holnap, a tegnapKétes folytatása,A ma, terveinknek,Fontos, dicső vára. A szerelem érzés,Lelki nagyhatalom,Erőt vesz mindenkin,Bíztató … Olvass tovább

ESNI FOG TALÁN Szenved a föld, repedezik,S az ég könnye után vágyik.Lekókadnak virágszirmok,Meghalnak az ártatlanok. A magasból aláhullnak,Nekik már nem lesz több holnap.Pedig, mily szép ragyogásuk,Gyönyörködtet pompázásuk. /A/ fák levelei fonnyadnak,Erőtlenül zsugorodnak.Élet, alig van már bennük,Víz kellene, az a lelkük. /A/ Nap sugarai tombolnak,Megperzselnek, elaltatnak.Felhő nincs a láthatáron,Izzadtság van, minden arcon. Eget kémleli a csikós,Izzadt … Olvass tovább

IGÉT HIRDETNEK A PAPOK Igét hirdetnek a papok,S ébresztenek gondolatot.Hogyan volt egykor a kezdet,A paradicsomi Éden? Ádám, Éva az első pár,Kikre boldog, szép élet várt.Éva bűnbe vitte párját,Megették a tiltott almát. Isten kiűzte hát őket,Bűnbeesett őseinket.Csalódott alkotásába,Tilalmának ez lett ára. Halhatatlanságnak vége,Ez is örök büntetése.Földi halandók így lettek,Most is szenvednek emberek. Káin s Ábel két … Olvass tovább

ELMÉLKEDÉS ERRŐL-ARRÓL Reggel mikor felébredek,Ismét új napnak örvendek.Így rohannak el az évek,S a múlt időkről regélnek. Ami elmúlt, nem jön vissza,Hogy mi lesz? – A jövő titka.Jobb így talán? – Vagy jobb lenne?A végünknek ismerete? Okosan úgy van rendelve,Nem láthatunk a jövőnkbe.Helyette a tükrünk beszél,Sejteti mi lesz majd a vég. A célba egyszer befutunk,Megáll ottan … Olvass tovább

A VIHAR Remegő érzések,Elsötétült tájak,Gyorsan futó felhők,Vihart hozó árnyak. Kavargó forgószél,Félelmetes percek,Rohanó emberek,Félve menekülnek. Mennydörög, villámlik,Az ég tüzet okád,Jégeső záporoz,S egyre pusztít tovább. Kidőlt fák, sikolyok,Messzire hallanak,Halk szavú fohászok,Némi reményt adnak. Fékevesztett idő,Kilátástalanság,Az égnek haragja,Ránk zúdítja átkát. Tetők törnek össze,Cserepek hullanak,A szél darabjukkal,Fut, s messzire szalad. Házak dőlnek rommá,Sorsok mennek tönkre,Egy élet munkája,Vesz ott el … Olvass tovább

AZ EMLÉK HOZZÁD VISSZATÉR Az emlék hozzád visszatér,A szív dobog, és csak remél.Múlik az idő, s elrohan,Várok egy percre boldogan. Várok, várok, várok régen,Gondolatom meg áll, – féken.A szilaj csikó, is futna,Messzire el a távolba. Ott keresne szabadságot,Örömöket, s nem rabságot.Az élet néha megtréfál,S a zeném hangja tovaszáll. Elér hozzád, – azt kitudja,Nincsen annak megmondója?Dallamokban … Olvass tovább

A SZÍNÉSZ(Tóth Tibor estjének emlékére)! Ember ő is, de mégis más,Megszállott, különc és csodás.Alkot, formál, és színre visz,Sír, zokog, vagy tréfálkozik. Mit megálmodtak az írók,Szebbé tesz sok epizódot.Mindenkinek érthetővé,Előadja, megteremté. Átéli, mi gondolat volt,Vagy elénk tárja a valót.Ahány szerep, annyi arccal,Jelenik meg sokszor daccal. Ha kell, harsog, suttog, néma,Mintha nem egy ember volna.Cselszövő, koldus, hős, … Olvass tovább