a zenész, író munkásságának és a makói muzsikusok emlékét őrző oldal
Bozsogi Attila számára az önkifejezés egyik nagyon fontos formája az írás, ami leginkább rímbe szedett sorok, versek képébe jelennek meg. A legváltozatosabb módón és témákban születtek ezek az alkotások, melyeket több esetben nyomtatásban is megjelentetett a szerző.
GONDOLATAIM SOKASÁGA Szobámat az éjszaka csendje járja át,Rád gondolok, és arra mért gyötör a vágy.A levegőben valami furcsán vibrál,Gondolataim sokasága tovaszáll. Nyugtalanság és féltés kavarog bennem,Hogy mi okozza, talán a szerelem?Egymásra találtunk, s egymáséi vagyunk,Fáj a gondolat is, hogy újra elválunk. A sors a forgatókönyvét mért így írja,Agyam ezt felfogni sehogyan sem bírja?Nem értem, hogy … Olvass tovább
NÁLAD Ha Nálad vagyok minden oly más,A rossz is szép lesz és csodás.Két szemedből boldogság fakad,S nézésed elárulja vágyad. Arcod szebb, mint a legszebb rózsa,A hangod, mintha zene szólna.Szeretem én a hallgatásod,Kitalálom gondolatod. A csókod engem részeggé tesz,Szerelmem ettől még nagyobb lesz.Ha Nálad vagyok minden oly más,Megváltozik az egész világ! Makó, 2003. 05. 02.
MÉG Még érzem illatod, s bőröd selymességét,Még látom két szemed, benne lelked tükrét.Még nézem hajadat, mely vállamra omlik,Még fogom a kezedet, mely melegen szorít. Még várom csókodat, amely megrészegít,Még figyelem arcod és arcodon a pírt.Még hallom hangod csendes suttogását,Még lesem a kezed, és simogatását. Még érzem két karod boldog ölelését,Még látom a melled s annak … Olvass tovább
AMIKOR KISGYERMEK VOLTAM Amikor kisgyermek voltam,Anyám sok-sok mesét mondott nékem,Ágyam szélén üldögélve,Ábrándjait dalolta el szépen. Tervezgette az életem,Mindig jóra tanított Ő engem,Úgy nevelt fel féltő gonddal,Hogy azt talán meg sem érdemeltem. De az idő tovatűnt már,Öreg lett az Édesanyám lassan,Nem tudom én meghálálni,Azt a sok jót, amit tőle kaptam. Letérdelek lába elé,Ráncos kezét megcsókolom százszor,A … Olvass tovább
HOGY KI VOLT Ő? Hogy ki volt Ő? – Most tudom igazán,Mikor már nincs, és nem gondolhat rám.Elment, de el nem hagyott sohasem,Meglett koromban is itt van velem.Emlékemben él, hogyan feledném?Gazember volnék, ha ezt megtenném.Álmomban sokszor visszatér hozzám,S ilyenkor boldogabb minden órám. Hogy ki volt Ő? – Most tudom igazán,Mikor már nincs, – pedig, hogy … Olvass tovább
GONDOLATOK Az évek gyorsan elszállnak, az idő eljár,A tegnapból holnap lesz, és elszökik a nyár.Leáldozik a fénylő Nap, jő a holdsugár,Az életünknek alkonya, – kegyetlenül vár.Őszbe borul a természet, beköszönt a tél,Elmúlik a fiatalság, s végéhez ér,Az öregkor, ha eljön, csak tréfából ígér.A jövőnk már a múltunk lett s emlékünkben él,Ajándékká vált a holnap és … Olvass tovább
GONDOLATOK(Anna-, unokám születésére várva) Az évek gyorsan elszállnak, az idő eljár,A tegnapból holnap lesz, és elszökik a nyár.Leáldozik a fénylő Nap, jő a holdsugár,Az életünknek alkonya, – kegyetlenül vár.Őszbe borul a természet, beköszönt a tél,Elmúlik a fiatalság, s végéhez ér,Az öregkor, ha eljön, csak tréfából ígér.A jövőnk már a múltunk lett s emlékünkben él,Ajándékká vált … Olvass tovább
VAN ÚGY, HOGY EGY ÁLOM Van úgy, hogy egy álom,Gyakran visszatér.Van úgy, hogy egy érzés,Oly sokat ígér. Van úgy, hogy egy nézés,Mindent elmesél.Van úgy, hogy egy emlék,Kell egy könnycseppért. Eltűnik az álom,Jön az ébredés.Elmúlik az érzés,Nincs több becézés. Megszűnik a nézés,Tovaszáll a vágy.Megmarad az emlék,Ha nincs már tovább! Makó, 2002. 12. 04.
ÁTOK ÜLT A SZERELMEMRE Átok ült a szerelmemre,Átkozott a lelkem.Megigézett egy szépasszonyÉs becsapott engem. Hiába szerettem nagyon,Szeretni nem tudott.Szíve helyén kő dobogott,Amikor elhagyott. De a kőszív is eltörik,Nem tart az örökké.Háborogni fog a lelke,Vétkét nem feledé. Siratja majd, hol nem látják,Azt a szép időket.Amikor még úgy szerettemÉs Ő mást szeretett. Makó, 2002. 12. 02.
A KERTEMBEN RÓZSABOKOR A kertemben rózsabokor,Rajta sok szép rózsa.Kínálta a virágait,Felém hajladozva. Egy nagy csokrot szedtem róla,Elküldtem Tenéked.Szívemben a legszebb érzést,Így üzentem én meg. De a rózsa elhervadt rég,Lehullt már a szirma.Üzenetem elfeledted,Nem hatott meg soha. Kivágom én a rózsafát,Ne csapjon be engem.Ne kínálja virágait,Ha nem kell szerelmem. Makó, 2002. 11. 05.