Bozsogi Attila

ZIZEGNEK A FALEVELEK Zizegnek a falevelek,A magasban beszélgetnek.Süvítő szél tépi őket,Nem kíméli, szegényeket. A faágak hajladoznak,Fájdalmasan sóhajtoznak.Néha napján le is tőrnek,Ártatlanul úgy szenvednek. Suttogásuk messze hallik,Szomorúak panaszaik,De a szél, mégsem hagy alább,Képes kidönteni a fát. Ezüstnyárfa koronája,Ilyenkor meg van cibálva.Ágaik közt madárfészkek,Fiókákat rejtegetnek. A fiókák ringadoznak,Félelmükben összebújnak.Nem éltek még soha ilyet,Tollpihéjükben remegnek. Tépd a fát, … Olvass tovább

ELMENT EGY BARÁT Elment egy barát-, távozott,Nem köszönt el-, mert nem tudott.Szíve megállt, nincsen tovább,Cserbenhagyta a gazdáját. Életművét, mit alkotott,Hátrahagyta-, örökül ott.Mit tett Makón a városért,Nem sokan tettek ilyet még. Amikor Makóra került,Kezdődött ismeretségünk.Cégüknek is muzsikáltam,Maros-partján, mulatságban. Ahogy láttam ott-, emlékszem,Népszerű volt, minden körben.Szeretetben nem volt hiány,Nagy tisztelet neki kijárt. Érdemeit nem említem,Ahhoz könyvet írnom … Olvass tovább

CSECSEMŐ SZÜLETETT! Csecsemő született,Tavasznak áldása.Vidámság lett úrrá,Az egész családba’. Örömüknek féke,Ekkor nem létezett,Boldogság határán,Hulltak örömkönnyek. Suttogva beszélnek,S közben koccintanak.Áldomásban, áldást,Neki úgy kívánnak. Kristóf lett a neve,A „Trónörökösnek”.Szép jövőt kívánnak,A kis csecsemőnek. Ezután naponta,Új terveket szőnek.A szülők, nagyszülők,Álmodoznak szépet. Változik a világ,Az ő életükben.Központban lesz mindig,Unoka, a gyermek. A kicsi, picurka,Fekszik nyugton, csendben,Nem érthet még semmit,A … Olvass tovább

A LÉGY! Mi a humor, rég nem tudom,Valóságtól meg borzongom.Legnagyobb gond, kopasz fejem,Célpontja pimasz legyeknek. Rárepülnek, ott napoznak,Mászkálnak, úgy csiklandoznak.Belecsípnek, felordítok,Nagy hirtelen odacsapok. Megszédülök ütésemtől,De támadóim elűzöm.Zöngicsélnek, ott felettem,Tán nevetnek sértődötten. Ha rám szállnak, agyonverem,Bosszúsan mindet kivégzem.Nem tágítnak, jönnek velem,Köröznek a fejem felett. Kapkodok, mint Bernát tette,Mikor a mennykőt üldözte.Közben kerékpárom hajtom,Gyorsítok-, mindet ott hagyom. … Olvass tovább

A CÉLEGYENESBEN! A célegyenesben járok,Ismét, újra gyermek vagyok.Van ebben kis szépség hiba,Mi jellemző a koromra. Nem ugrálok, futkározom,Nyolcvanon túl nehéz dolog.Második gyermekkort élem,Ez lesz egyszer a végzetem. Lehajolni könnyen tudok,A felállás gondot okoz.Kezem rövid, ha olvasok,Ezért szemüveget hordok. Sietéssel problémám van,Tüdőm zilál az iramban.Gondolatban messze járok,Ilyenkor mindig gyors vagyok. Este mikor villanyt oltok,Mire elalszik-, rég … Olvass tovább

VOLT EGY CIGÁNY!(Id. Sztojkó Mihály emlékére) Volt egy cigány-, barátom volt,Ki vagyonról csak álmodott.Szegénycsaládból született,Ez lett neki öröksége. Putriját felépítette,Ott született öt gyermeke.Ismerte a csóróságot,Nem törte meg-, szorgoskodott. Gyermekeit felnevelte,Mindig jóra serkentette.Sztojkó Mihály volt a neve,Ez lett neki büszkesége. Mindig egy kis házra spórolt,Nem volt soha nagyra vágyó.Beteljesült régi álma,Egy kis ház lett új otthona. … Olvass tovább

SÖTÉT FELHŐ Felettem egy sötét felhő,Öreg Napnak árnyékvető.Úszik csendben, méltósággal,Fenn az égen messze halad. A szomjas föld sóhajtozik,A felhő vizére vágyik.Villám-, dörgés kísérője,Mézesmadzag, vagy tán mégse. A repedt szik, kopár, szomjas,Az aszálynak rabszolgája.Nyögve kitart, bár szánalmas,Elszáradt fű beborítja. A szántók is haldokolnak,Az esőről álmodoznak.Búza, s árpa kalászai,Egy reggelre lekonyul mind. A felhő csak úszik tova,Vissza … Olvass tovább

MEGINT ÍROK! Megint írok-, írogatok,Jut eszembe sok-sok dolog.A javát kiválogatom,Mi nem tetszik, hátrahagyom. Mikor nincsen gondolatom,Ami rossz volt, előhozom.Jóvá válik, mit eldobtam,Értékes lesz-, egyre jobban. Magam ezért dicsérgetem,Agyam csak értéket terem.Így válok én varázslóvá,Rosszat jóvá kovácsolván. Egy szó, nem száz, mondogatom,Nem mindegy, hogy-, hogy tálalom.Ötleteim viccnek szánom,Tréfálkozva előadom. Ha nevetnek, boldog vagyok,Strófámra büszkén gondolok.Be nem … Olvass tovább

LETARGIKUS HANGULAT! Orvul támadt-, s köszönt reám,Öregkori tragédiám.Kivédeni azt nem tudtam,Bárhogyan is tiltakoztam. Tudomásul kellett vennem,Rossz irányba igyekezem.Hátam mögött ifjúságom,Szépreményű bohémságom. Szép szavak kovácsolása,Nem hat lányra, asszonyokra.Bambán nézek magam elé,Mi hibázik, azt kérdezvén? Hiba talán bennem volna,Azt kutatom bizakodva?Hisz még kedves tudok lenni,Kényszerülten mosolyogni. Humorom sem kopott meg még,Könnyelműen bókot hinték.A hölgyek tán azt gondolják,Vén … Olvass tovább